Leváltják a kerületi Kulturális Bizottság alelnökét, Mihály Zoltánné Kis Máriát, miután Conchita Wurst-ra keresztelte volna a Csokonai Nonprofit Kft.-t. A vita egy félig nőnek, félig férfinek öltözött szereplő miatt kezdődött, amit több fideszes képviselő is LMBTQ-érzékenyítésnek tartott. A színész azonban egy só- és borstartót személyesített meg.
Legárd Krisztián, a bizottság elnöke elmondta: az előző testületi ülésre beérkező előterjesztés után született meg a bizottság tagjai között az az egyhangú döntés, amely szerint Mihály Zoltánné Kis Mária számukra alkalmatlanná vált arra, hogy a kerületi kultúrát, művészetet képviselje mint alelnök. Legárd hozzátette: a testületi ülésen már elhangzott, hogy kezdeményezni fogja az alelnök visszahívását, hiszen – mint fogalmazott – olyan kirekesztő és degradáló módon viselkedett a Csokonai Nonprofit Kft. dolgozóival szemben, hogy LMBTQ-érzékenyítést folytattak a lakosok irányában, amit nem lehet tolerálni.
Mint ismeretes, Conchita Wurst-ra keresztelte volna át a Csokonai Nonprofit Kft.-t a Fidesz-KDNP képviselője, Mihály Zoltánné Kis Mária. Előterjesztését azért nyújtotta be, mert szerinte januárban a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház színpadán bemutatott darab erősen szexuális irányultságot sugallt. A képviselők végül napirendre se vették a javaslatát, ellenben felvetése országosan is nagy visszhangot kapott.
Legárd Krisztián a színdarabról megjegyezte: a Soharóza társulat Dalok a kamrából című, kifogásolt előadását a Magyar Zene Házában is bemutatták, melyet Orbán Viktor miniszterelnök is láthatott. „Régen Rómában férfiak játszottak női szerepeket, sőt Vidnyánszky Attila rendezésében Eperjes Károly is női ruhába bújt. Az nem érzékenyítés?” – tette fel a kérdést a képviselő, majd kifejtette: „Conchita Wurst sem azért nyerte meg az Eurovíziót, mert transzvesztita, hanem mert tehetséges előadó. Érthetetlen számunkra ez a kettős mérce, és nem tudunk olyannal együtt dolgozni, aki bármilyen megkülönböztetést szorgalmaz. Ezért döntöttünk úgy, hogy leváltjuk a Kulturális Bizottság alelnöki posztjáról Mihály Zoltánné Kis Máriát, helyét egy külső tag, Maximcsuk Józsefné fogja átvenni. Feladatunk az elfogadó kultúra képviselete itt a kerületben és adott esetben a városrészen kívül is, hiszen a művészetben mindenki egyenlő” – jegyezte meg Legárd Krisztián.