A MAGYAR SAJTÓFOTÓ KIÁLLÍTÁS
A Magyar Sajtófotó Kiállítás az egyetlen olyan, több mint négyévtizedes kiállítássorozat, amelyet egy év kihagyása nélkül rendezünk meg, s ma is töretlenül népszerű Magyarországon.
Az első Magyar Sajtófotó Kiállítást 1982-ben, a Műegyetem R-Klubjában láthatta a nagyközönség, 1983-tól pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik leglátogatottabb eseménye lett, eleinte a BNV területén, aztán a Budapesti Kongresszusi Központban, később a Munkásmozgalmi Múzeumban, majd a Néprajzi Múzeumban a World Press Fotó kiállítással együtt. Évekig a Magyar Nemzeti Múzeum adott helyet a tárlatnak, 2014 óta a Capa Központ lett az otthona.
A négy évtized alatt több magyar város kiállítótermében „vendégszerepelt” az éves fotóbemutató, 2021-ben azonban a COVID-19 új helyzetet teremtett, szabadtérre költözött a tárlat, hogy egy esztendőben se kelljen lemondani a kiállításról. Azóta a Magyar Sajtófotó Kiállításból évente készül egy vándorkiállítás is, egy utazó változat, amely szabadtéren van, ahol ezrek láthatják mindig az előző esztendő legjobb sajtófotóit.
A 90-es évek elejétől a Magyar Sajtófotó Pályázatot és Kiállítást a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya szervezi. A tárlatot pályázat előzi meg, amelyre a hivatásos fotóriporterek mellett az amatőr fotósok, s határon túli magyarok is beküldhetik képeiket. A pályázatra beérkező képekből rangos, nemzetközi szakmai zsűri választja ki a díjazott képeket, a kiállítás kurátora pedig választ, milyen fotók kerüljenek a díjnyertesek mellé a kiállítási tablókra.
Az egyre népszerűbbé vált pályázat és kiállítás elismertségét jelzi azoknak a személyiségeknek a névsora, akik az elmúlt évtizedben megnyitották a tárlatot, többek között Göncz Árpád, Mádl Ferenc köztársasági elnök, Glatz Ferenc akadémikus, Ragályi Elemér operatőr, Koltay Lajos operatőr, Szabó István filmrendező, Kepes András televíziós szerkesztő, Nádas Péter, Esterházy Péter, Spiró György, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián, Bartis Attila író, Csányi Vilmos író, etológus. Tavaly Karikó Katalin, Nobel-díjas tudós nyitotta meg a tárlatot, 2025-ben pedig Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálója.
A Magyar Sajtófotó Kiállítás szerves részévé vált a magyar kultúrtörténetnek, Budapesten kívül rendszeresen látható Békéscsabán, Pécsen, Szegeden és más városokban. A kiállítás járt Erdélyben, Moszkvában és Berlinben is.
Több mint három évtizede a kiállítással egyidőben jelenik meg Az év fotói című kötet, amely bemutatja a díjnyertes képeket és válogatást nyújt a pályázat anyagából úgy, hogy egyfajta képes krónikája az előző esztendőnek. Főszerkesztője és kiadója Bánkuti András.
Fotó: Máté Bence, Otthon, édes Otthon