A Kikötőben mindig pezseg az élet. A rendszeres programok mellett jó és érdemes is betérni, csak úgy, egy kicsit nézelődni, beszélgetni, vagy éppen egy-egy addig nem látogatott foglalkozáshoz csatlakozni. Kedden például matek gyakorlás mellett szakértői segítséggel mákosgubát is lehetett készíteni, majd falatozni. De voltak, akik fociztak, mások meg a hip-hop újabb fortélyait sajátították el. A Kikötőben bármikor érdemes kikötni. Sőt, tartósan horgonyt vetni is!