Mai napi program

Madarász Adeline emléktáblát avattak a Sződliget utca 47-ben. 2022. február 16-án emlékeztünk meg a Sződliget utca 47. szám alatt lakó és alkotó Madarász Adeline festőművész  halálának 60. évfordulójáról. Az évfordulón túl meg kell emlékeznünk a kerület kulturális életében meghatározó eseményről. Adeline halála előtt két évvel 1960. február 24-én úgy határozott, hogy az akkor területileg illetékes és frissen megalapított Rákospalotai Múzeumnak adja édesapja Madarász Viktor hagyatékát, az ajándékkal az egyik legértékesebb sarokpontját biztosítva gyűjteménynek. Ki is volt Madarász Adeline, és mi kötötte őt Rákospalotához? Az utóbbi kérdés sokakban megfogalmazódott már. Adeline gazdag életútja talán mindmáig sötét folt a művészettörténészek számára. Édesapjának a híres történelmi festő, Madarász Viktor árnyékából kilépve időszerű lenne a művésznő számára is kiemelkedő helyet biztosítani a 19-20 századi festészeti érában. Az emléktáblával az első lépést megtettük. Madarász Viktor gyermekei közül egyedül Madarász Adelineből lett festő, aki 1871. május 26-án született Pesten. Adeline az Országos Magyar Királyi Mintarajziskolában, 1889-1893 között folytatott képzőművészeti tanulmányokat, Székely Bertalan a magyar történelmi festészet egyik legnagyobb képviselője, és Deák-Ébner Lajos szintén történelmi, a szolnoki művésztelep kiemelkedő képviselője tanítványa volt. 1869-ben ment férjhez először az iglói származású Újlaki Ferenchez, azonban hamar megözvegyült. Özvegysége alatt Huszár-Újlaki Női Festőiskola néven festőiskolát nyitott Huszár Ilona bárónővel, aminek jó híre, előkelő közönsége volt. 1903-ban ment férjhez Katona Béla koronaügyész helyetteshez, nagyon hamar megözvegyült férje korai 1904-es halála miatt. Még ebben az évben Németországba ment, itt másfél évet töltött, ezután Párizsba költözött, ahol 1911-től folyamatosan jelen volt számos francia kiállításon. 1914-ben visszajött Budapestre, ugyan rövid időre, de a világháború miatt itthon rekedt. Hazatérésétől kezdve rendszeresen részt vett a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain, képeit árveréseken adták el. A Hét c. művészeti rovat és a Nemzeti Szalon a műveit méltatta. 1918-ban a Szépművészeti Múzeum olajfestményt és grafikát vásárolt tőle. A 30-40-es évek végétől kevésbé volt jelen a művészeti életben hiszen ekkor már 70 éves volt. Elsősorban táj- és városképeket, portrékat festett és rajzolt. A két világháború között férje, Kárpáti Jenő, ismert festőművész volt. Ekkor már a Kelenhegyi-műteremlakásban élt, majd a 40-es években kiköltözött Zebegénybe. Itt érte az ostrom 1945-ben. Innen elmenekülve később rokona, Dr. Gorzó Nándor, a felvidéki kötődésű rákospalotai tápszergyáros családja körében élt Rákospalotán, a Sződliget utca 47-ben. A művész Zebegényi időszakából 3 tájat ábrázoló olajfestményt-, a rákospalotai időszakból egy 1950-ben készült önarcképet, és egy csendéletet őriz gyűjteményünk. A száraz életrajzi adatokon túl személyes fényképek vezetnek be a művésznő mindennapjaiba. Apjával a Kelenhegyi Műteremben készült vidám fényképek, vagy az a fénykép amikor a tanítványát segíti a műteremben, vagy amelyiken épp a teraszon napozik a macskájával az ölében, egy életvidám személyiségről tesznek tanúvallomást. Örömmel mondhatom, hogy 2019-ben és 2021-ben a festőművész Madarász Adeline életrajzát kiegészítve összesen 5 db napló, számos vázlat, olajfestménytöredék és közel 133 személyes levél került a gyűjteménybe Katona Béla leszármazottainak, köztük Dr. Borsos Balázsnak köszönhetően. A levelek egytől egyig a Sződliget utca 47-ben íródtak. Ahogy Adeline fogalmazott Rákospalotáról, Madarász Györgynek írt levelében: „aztán folyt az élet tovább rákospalotai szinten-Rákospalota gördülésével az eseményeknek.” Akit olyan megtiszteltetés ért, hogy tanára Székely Bertalan festőművész 24 évesen a legelőkelőbb sárga selyembe öltözve, kezében legyezőt tartva magasztos tartásával és időtlen mosolyával festette meg; Madarász Adeline munkásságát koronázta meg az ünnepség, amikor egykori lakóhelyének falán emléktábláját lepleztünk le a Sződliget utca 47. szám alatt.

A Rákospalotai Múzeumba Madarász Adeline ajándékozása révén apjától 22 festmény és a művésznő saját munkásságából 31 olaj- és vízfestmény, illetve rajz került. Érdekes módon mindkét anyagban dominálnak a portrék. Madarász Victor leányáról több festményt is készített. E sorozatból a gyűjteményben három képet találunk.1888-ban készült kisméretű Madarász Adeline című festménye, a 17 éves, balra néző, barna haját kontyban viselő leány fejét finom tónusokkal, profilból ábrázolja. A fehér galléros vöröses színű ruhát viselő, pirospozsgás orcájú, szép vonásokkal rendelkező leány mögött az arany háttér a képnek klasszikus hangulatot kölcsönöz. Óhatatlanul felidéződik az emberben a római császárság festészetének hasonló ábrázolásmódja, amely előképhez, forráshoz a későbbi korok művészei, így a szimbolista festők is előszeretettel nyúltak vissza. Másik gyermekéről, Paliról két kép került a Rákospalotai Múzeumba. Madarász Pali című, 1897-ben festett képén a sötét háttér előtt egy 5 éves forma, szőke hajú, barna ruhás kisfiú áll, kezében kedvenc állatával. A naturalista stílusban, meleg színekkel, vastag ecsetvonásokkal festett derékkép fény-árnyék hatása jól megoldott. A családtagok képein kívül a hagyatékban két Napóleon-portrét, egy Washington-arcmást, egy Petőfi-ábrázolást és két Kossuth-derékképet találunk. Madarász Victor 1877-ben levelet írt a Turin melletti Collegnoban, olaszországi száműzetésben élő Kossuth Lajosnak és megkérte, küldjön neki fényképfelvételt magáról, mert szeretné elkészíteni portréját. Kossuth válaszában visszaemlékezett arra, hogy 18 évvel korábban Franciaországban találkozott a festőművésszel, és szerényen szabadkozva elküldte - a Madarász-hagyatékban megőrződött - dedikált fotóját. A fénykép felhasználásával több Kossuth-portrét is készített a művész. Egyik legnépszerűbb művét, a sokszorosított eljárással is terjesztett Petőfi halála (Hazám) című nagyméretű festményét 1875-ben festette. Ezen a képén fényes nappal, az erdélyi hegyek előterében a honvéd egyenruhás, sebesült költő az égre emeli tekintetét, miután törött kardja mellé írta vérével: „Hazám”. Petőfi halála (Lidérc) című képét 1907-ben, tehát több mint 30 évvel az imént tárgyalt mű elkészülte után festette. Mindkét képhez hasonló patetikus ábrázolásmódot és kompozíciós megoldást választott. A később készült, kisebb méretű festmény jelenete éjnek idején játszódik. Ezen már a honvéd egyenruhás költő holtan fekszik, és előtte a vérével felírt szó: „Szabadság” olvasható, a tetem fölött imbolygó lidérc fényénél. A világos és sötét részek, valamint a hideg és meleg színek ellentétére épített, naturális ábrázolású kompozíció erőteljes szuggesztív hatással rendelkezik. Szentimentális, szinte meseszerű ábrázolásmódban 1905-ben készült, Rákóczi Ferenc a bécsújhelyi börtönben festménye. A kép tárgyát a művész a fejedelem Confessiones (Vallomások) című önéletírásából merítette. Ezt II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverése után a Versailles melletti Grosbois-ban, a kamalduli rend kolostorában írta. Ebből tudjuk, hogy miután 1700 novemberében elfogták a bécsújhelyi börtönben tartották fogva, és az is kiderül, hogyan szökött meg dragonyos egyenruhában a börtönparancsnok, Lehmann kapitány segítségével. A rab – beszámolójának tanúsága szerint – azzal múlatta az időt, hogy etette a várárok hattyúit, így szoktatva azokat ablakához. A művész a vezérlő fejedelemről több képet festett: készített róla mellképeket, ábrázolta őt egészalakosan, lóháton és emberei körében is. Ugyanebben a évben készült Kolajev históriája című nagyméretű festménye, amely azt a pillanatot ábrázolja, amikor az 1905-ös orosz forradalom után börtönbe vetett rabnak Jézus megjelenik. A rendkívüli eseményt egyedül az őr látja, sem a vasra vert elítélt, sem gyászruhás látogatója nem vesz a természetfölötti eseményről tudomást. A rákospalotai gyűjtemény talán egyik legjobban sikerült Madarász-képe az a reprezentatív kompozíció, amelyen a híres nagyvilági úr, gróf Keglevich István (1907) jelenik meg. A nagyméretű háromnegyedportrén egy nyílt tekintetű, divatos bajuszt és szakállat viselő, szalonruhába öltözött, 40-es éveiben járó elegáns férfi tűnik fel. Az ábrázolt személyről azt tudjuk, hogy 1840-ben Bécsben született és három év katonai pályafutás után, országgyűlési képviselőként működött. Később mint a fővárosi gazdasági és kulturális élet tevékeny résztvevője vált ismertté. Földbirtokainak jövedelme mellett vállalkozásaiból élt és közfeladatokat is vállalt. A magyar bortermelés fellendítése érdekében Franciaországban tett utazást, majd 1883-ban Budafokon megalapította Magyarország első konyakgyárát. A termeléshez szükséges szeszipari berendezéseket Franciaországból hozatta, és ezek üzemeltetésére Cognac vidékéről származó szakembert alkalmazott. Termékeit hamarosan négy földrész országaiba exportálta. Az általa alapított cég fejlődése államosításáig rendkívül dinamikus volt. A gyár ma Ausztriában működik, de Keglevich márkanéven árusított gyümölcsalapanyagú likőrjeit pár éve Magyarországon ismét forgalmazzák. Keglevich gróf 1885 és 1887 között a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa volt. E minőségében, valamint borászati tevékenységével összefüggésben több cikke is megjelent a sajtóban. Elnöklete alatt jött létre a Vígszínház Részvénytársaság. Képviselői becsületsértés miatti párbajban vesztette 1905-ben életét. A Rákospalotai Múzeumba került Madarász Adeline munkák közül több külföldön készült: 1907-ben Drezdában és Potsdamban, illetve 1908 és 1910 között Párizsban. Egykori párizsi vázlatfüzetében a 30. lapon lévő Ernestine, valamint a 19. oldal Női fej című rajza tetszetős, igen finom vonalvezetésű, részletező kidolgozottságú munka. A Kelenhegyi-úti műterembelső című bensőséges festménye szintén az 1909-es dátumot viseli. A kép középterében a Madarász-hagyatékkal a Rákospalotai Múzeumba került egyik barokk szekrény látható. Kelenhegyi úti otthonuk műtermét a két festőművész 1917-ig közösen használta. Itt készült a művésznő Önarckép című festménye is, amely minden valószínűség szerint a 10-es és 20-as évek fordulóján készülhetett. A balról jövő fény játékának tág teret engedve alkotta e képet önmagáról Madarász Adeline. A 40-es évek elején a művésznő kiköltözött a műteremházból Zebegénybe. Pár évig ott bérelt házat, amelynek teraszáról festette Zebegény című színgazdag olajképét. A tavasszal készült festményen a templom körül csupa üde zöld, virágzó gyümölcsfát látni. A domboldalról a Duna felé tekintő művésznek gondja volt arra is, hogy a felhős ég alatt a Pilis hegyei szintén szerepeljenek. Több képet is festett ottani kertjéről. Zebegényben érte az ostrom, majd 1945-ben Dr. Gorzó Nándor családja fogadta be, és rákospalotai házukban élt haláláig. A Rákospalotai Múzeumnak adományozott faragott Madarász-bútorok jobbára 1870 körül készültek. Az együtteshez több szék, egy karosszék, asztal, festőszekrényke, üveges szekrény és két ruhásszekrény tartozik. A hagyaték továbbá konyhai használati tárgyakból, cink kupákból, festett tányérokból és relikviákból áll: 18 db gyászszalagból, több mint egy tucat korabeli családi fényképből, csetneki csipkékből, a művész okleveleiből, leveleiből, hadnagyi nyugdíjfizetési könyvéből, irattáskájából, borotvájából és kedvenc bársonykabátjából. A Kuruc és labanc képének fentebb már említett felbukkanásakor, az utóbbi évek jelentős, nemzeti érdekből történt műtárgyvásárlásáról egy kis dunántúli városban, Herenden határoztak. E nagy horderejű döntés meghozatalát bizonnyal elősegítette az a felismerés, hogy Madarász Victor történeti festészetünk egyik legjobb mestere. Művészete ezen túlmenően egyetemes jelentőséggel is bír, hiszen zseniálisan újszerű, egyéni hangvételű történeti kompozícióival nemcsak magyar kortársai számára tudott a hazaszeretetről, a szabadság igazságáról tudati tartalmakat közölni, hanem azok általános emberi értékrendjüknél fogva visszhangra leltek Párizsban is. Madarász híres történeti festményei nem a diadalmas múltat elevenítik fel, hanem a felrázóan heroikus küzdelmek és a nemzet ellen elkövetett igazságtalanságok felidézésével késztetnek aktív hazafiságra. A művészet akkori központjában, Párizsban és idehaza átütő sikereket arató Madarász Victor megérdemelte e gesztust, hogy a Herendi Porcelángyár Rt. megvásárolja egyik külföldre került főművét, és Göncz Árpád köztársasági elnök részvételével hangsúlyt kapott ünnepség keretében járult hozzá ahhoz, hogy a festmény a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán kerüljön bemutatásra. Madarász Victor műveiből rendezett jelentősebb egyéni kiállítások: 1904 Nemzeti Szalon, Budapest (61 mű), 1918 Műcsarnok, Budapest (40 mű), 1952 Fővárosi Képtár (Károlyi Palota), Budapest (64 mű), 1967 Rákospalotai Múzeum, Budapest (27 mű), 1997 Városi Galéria, Nyíregyháza (39 mű), 1998 Déri Múzeum, Debrecen (39 mű). Madarász Victor műveit az alábbi közgyűjteményben őrzik: Magyar Nemzeti Galéria; Rákospalotai Múzeum; Magyar Nemzeti Múzeum; Petőfi Irodalmi Múzeum; Budapest Történelmi Múzeum Fővárosi Képtára (Kiscelli Múzeum); Liszt Ferenc Múzeum, Budapest; Déri Múzeum, Debrecen; Janus Pannonius Múzeum, Pécs; Liszt Ferenc Múzeum, Sopron; Kelet szlovákiai Múzeum, Kassa; Andrássy Kastélymúzeum, Betlér. Irodalom: Madarász Adeline: Madarász Viktor hagyatéki kiállítása, Budapest, 1918; Lyka Károly: Madarász Viktor élete és művei, Budapest, 1922; Radocsay Dénes: Madarász Viktor, Budapest, 1941; Székely Zoltán: Madarász Viktor emlékkiállítása, Budapest, 1952; Székely Zoltán: Madarász Viktor, Budapest 1954; Soós Klára: Madarász Viktor, Rákospalotai Múzeum Évkönyve, 1966, 115-129. Budai Timót: M. V. rákospalotai emlékkiállítása, Művészet, 1967/11. 39-40. M. Kiss Pál: Hazai Kiállítások, Látóhatár 1968/2. 163-165. Matits Ferenc: Madarász Victor festőművész emlékkiállítása, Nyíregyháza 1997.

A múzeumpedagógiai foglalkozásokat elsősorban az általános- és középiskolai tanulók számára alakítottuk ki. Az ide érkező tanulók élményszerűen ismerhetik meg a kiállított tárgyakat és azok történetét. A meghirdetett foglalkozások a kerettantervhez kapcsolódnak. A múzeumban jelenleg is elérhető a játékos múzeumpedagógia, mely során a gyermekek megismerheti a régmúlt mezőgazdasági eszközeit, a népviseleti és életmódtörténeti szokásokat.

Palota földjén - Hagyomány és sokszínűség Palota területe már az őskorban lakott volt. A település nevét először egy 1347-es oklevélben említik. A török uralom idején a vidék szinte teljesen elnéptelenedik, de az első népszámlálás idején (1784-87) már 900 lakosa van. Az 1846-ban megnyílt Pest-Vác vasútvonal, mely a települést is érintette jelentős változásokat hozott, és a gazdálkodásból, növénytermesztésből élő községből hamarosan város lett. A polgárosodással egyesületek, egyletek, társaságok szerveződtek, céljaik, érdekeik a helyi társadalom átalakulásaival párhuzamosan formálódtak. Villasor, lakótelepek (nemcsak Újpalota), iskolák, vendéglők, emlékművek, gyárak – mind Palota sokszínűségét jelképezik. Itt működött a Liwa-malom, amely Rákospalota legrégebbi ismert őrlőmalma, mely Budapest utolsó működő vízimalma volt. A sokszínűséghez a felekezetek és templomaik is hozzájárultak. A kiállítás megemlékezik azokról a jeles palotaiakról, akik életük és tevékenységük révén szorosan kapcsolódnak a településhez. 215 tárgy, 180 négyzetméteren – festmények, grafikák, fotók, domborművek, tárgyak, dokumentumok, ereklyék. Palota múltja és jelene, melyek jövőjének alapját adják. Az új állandó kiállítás a XV. kerületi önkormányzat támogatásával 2018-ban valósult meg. Az előzetesen meghirdetett tárlatvezetéseken kívül, egyéni kérésre más időpontokban is biztosítunk tárlatvezetést, amely az alábbi telefonszámon kérhető, a kért időpontot megelőzően egy héttel: 06 1/ 419 8216 illetve a mail@csokonai15.hu email címen Jegyárak: felnőtt: 500 Ft/fő gyermek/nyugdíjas: 250 Ft/fő csoportos 10 fő felett: 250 Ft/fő 15. kerületieknek lakcímkártya bemutatása mellett ingyenes. 70 éves kor felett és 6 éves kor alatt ingyenes a belépés.

Széchenyitelep-Pestújhely Aranykönyve - Helytörténeti kiállítás a település 50 évéről 2020. november 21-én 15.00 órakor az Anno Művészeti Hét keretében nyílt meg „Széchenyitelep-Pestújhely Aranykönyve - Helytörténeti kiállítás a település 50 évéről” című új állandó kiállítása Rákospalota Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjteményében. Az új „Pestújhelyi-szoba” megálmodója Ádám Ferenc helytörténet-kutató a község önállósulásának 25. évfordulója tiszteletére megjelent Pestújhely Ezüstkönyvére reflektálva mutatta be Széchenyitelep-Pestújhely hőskorát, Pestújhely Aranykönyve címmel. A kiállítás szakmai megnyitóbeszédét Gábriel Tibor helytörténész tartotta, aki Pestújhely neves alakjait, a község kialakulásának sajátos helyzetét, kultúrájának gazdagságát mutatta be. A térbe lépve a régi községháza képe előtt (Ifj.) Antall József, Magyarország rendszerváltás utáni első miniszterelnökének családfáját, illetve az Antall és Szücs család családfáinak egymásba fonódását szemlélhetjük id. Antall József és dr. Szücs István kultuszminisztériumi helyettes-államtitkárnak leányával Szücs Irénnel kötött házassága révén. A családfa zöld, illetve lila színekkel segíti az érdeklődőket a Pestújhelyen élő és a közösség életében jelen lévő személyek névsorának értelmezésében. Két enteriőr köré épülve négy falon Pestújhely aranykorát bemutató fényképeken, használati tárgyakon keresztül fedezhetjük fel a kiállítás részleteiben rejlő gazdagságot. A falakon aranybetűkkel szedve olvashatjuk a témák szerinti felosztását a kiállítótérnek. Elsőként az „Iskolaváros”, nagyközség fogad minket osztálytermet idéző terével. Az iskolapad a Morvaországból érkezett, zsidó származású Feiwel Lipót 1847-ben nyitott terézvárosi lakatosműhelyét dicséri. Jellegzetessége, hogy ülése állítható volt, egészen 1960-ig használták a Piarista Gimnáziumban. A falon a még nem látott régi-új fényében a Magyar Királyi Állami Elemi Népiskola címere, a vitrinben a Pestújhelyi R.K. Felsőkereskedelmi iskola díszesen szabott kék sapkáját tekinthető meg, sok más érdekesség mellett. A „Kultúra, Szabadidő” Pestújhely nagyvilági múltját a színi- és zenésztársulatokat, a sportban jeleskedőket mutatja be. A falon Pestújhely első hangosfilmjét vetítik, az előtérben Wester Lili táncosnő elevenedik meg előttünk a szépen felöltöztetett bábú formájában. Fontos kiemelnünk a vallási felekezeteket bemutató térben található két zászlót. A zászlók a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébániatemplom sekrestényéjéből kerültek elő 2020. tavaszán. A zászlók érdekessége, hogy az egyik oldalát 1911 és 1920-as dátummal a Pestújhelyi Polgári Leány- és Fiúiskolájának felirata és címere, a másik oldalát egyházi szimbólumok díszítenek. Érdemes kiemelni a leányiskola zászlajának aktualitását, ami az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszusra emlékezik középen egy Úrmutatóval. Az iskolatermen túl egy másik enteriőr az orvoslás kapott szerepet. A kiállított műtárgyak a kerületben élő leszármazottak által biztosítottak, így az orvosi üveges vitrinben dr. Weszter Sándor és dr. Lővey József orvosi eszközeit és személyes használatú tárgyait tekinthetik meg. A kiállításban található érintőképernyők segítségével plusz tartalmakhoz juthat az érdeklődő. Futó Molnárné Hirczi Terézia pestújhelyi bába könyvének digitális változatát lapozgatva a Pestújhelyen születők névsorát ismerhetjük meg. Az előzetesen meghirdetett tárlatvezetéseken kívül, egyéni kérésre más időpontokban is biztosítunk tárlatvezetést, amely az alábbi telefonszámon kérhető, a kért időpontot megelőzően egy héttel: 06 1/ 419 8216 illetve a mail@csokonai15.hu email címen Jegyárak: felnőtt: 500 Ft/fő gyermek/nyugdíjas: 250 Ft/fő csoportos 10 fő felett: 250 Ft/fő 15. kerületieknek lakcímkártya bemutatása mellett ingyenes. 70 éves kor felett és 6 éves kor alatt ingyenes a belépés.