A KEDVEZŐTLEN IDŐJÁRÁS MIATT  MOST  ELMARAD, SZEPTEMBER 2-ÁN LESZ MEGTARTVA  HELYETTE!
A NŐK A MŰVÉSZETBEN egy az NKA támogatásával megvalósuló programsorozat, mely a Csokonai Nonprofit Kft teraszrendezvényeibe jól illeszkedik. A Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház udvarán, zöld övezetben indítjuk útjára a 4 alkalmas eseményt, melyet a Nők ihlettek.
A könnyed nyár esti program pódiumbeszélgetésekből és egy zenei koncertből áll. E mellett célunk, hogy ösztönözzük az interaktivitást akár beszélgetés, akár egy alkotótevékenység folyamatában, minden alkalommal más-más művészeti ágat bemutatva.
Minden esetben a fókuszban a NŐ áll.
Ennek első állomása az Iparművészet, ahol az alkotó kezeké a főszerep.
Olyan kérdésekre keressük a választ, mint például, hogyan élik meg az alkotás örömét, hogyan érték el a kiteljesedés élményét az alkotói folyamatukban, illetve, hogy élik meg a nőiességüket az alkotásaikban és az alkotásaik, hogyan járultak hozzá a nőiességükhöz.
Meghívott vendégeink:
Diós Gabriella, XV. kerületi alkotó hölgy, keramikus iparművész, tanár és művészetterapeuta
Nagy Adrien, a RIENNE Creations megálmodója, a kézzel készített, egyedi kiegészítőkre szakosodott prémium ékszermárka tulajdonosa.
Alkotásaikból kiállítás tekinthető meg, ami csak ezen az előadáson látható ilyen keretek között.
Az est zenei fellépője:
Szekeres Adrien
A frissítő italokról a KultCafé gondoskodik.
Belépő: 1.000 Ft, mely a https://csokonai15.jegy.hu/ oldalán megvásárolható.
További információk: 06 1 307 6191 vagy a csokonai15.hu weboldalon.