ÚJPALOTA 55 – Csináljunk együtt színházat!
2024. május 4. 10:00 (szombat)

ÚJPALOTA 55 – Csináljunk együtt színházat!

 

TIZENÖTÖDIK KERÜLETI VAGY? SZERETSZ ITT ÉLNI? VAGY PONT NEM? NYITOTT VAGY A KALANDOKRA? GYERE, MESÉLJ!

 

TÉGED KERESÜNK, HA

·        szeretsz fotózni-rajzolni,

·        írni-olvasni,

·        szabni-varrni

·        színházat játszani

 

Azaz, ha szeretnél részt venni egy közösségi színházi alkotásban, szeretnéd kipróbálni magad és érdekel a színházcsinálás minden eleme!

Idén 55 éves Újpalota, ennek kapcsán kerületi történetekből készítünk közösségi összefogással egy színházi prezentációt, a MU Színház alkotóinak segítségével. Prezentáció: 2024. június 7-én a Kikötő Ifjúsági Központban.

A részvételhez semmilyen előképzettség nem szükséges. Várjuk a vállalkozószellemű jelentkezőket 16 és 99 éves kor között.

Jelentkezni ide kattintva, a lap kitöltésével lehet.

A MU Színház közösségi színházi programjára való regisztrációval a jelentkező vállalja, hogy szerepet vállal a június 7-én, a Kikötő Ifjúsági Központban 19 órakor bemutatásra kerülő színházi prezentációban, és mint alkotótárs részt vesz a workshopokon és próbákon május 4 és június 7 között előre egyeztetett időpontokban:

1.Ismerkedés az összes workshop tartó szakember részvételével

május 4. szombat 10:00 – 14:00

2. Fotós workshop Di Pol Tamás vezetésével (fényképezőképpel vagy mobiltelefonnal)

május 12. vasárnap 10:00 – 14:00

3. Szövegíró workshop Szivák-Tóth Viktor vezetésével

május 18. szombat 10:00 – 18:00

4. Jelmezkészítő workshop Széles Júlia vezetésével

május 25. szombat 10:00 – 14:00

5. Jelenetkészítő workshop és próba Szivák-Tóth Viktor vezetésével

június 3. hétfő 17:00 – 21:00

június 4. kedd 17:00 – 21:00

június 6. csütörtök 17:00 – 21:00

június 7. péntek 16:00 – 18:00

6. Színházi prezentáció

június 7. péntek 19:00

 

www.csokonai15.hu

www.mu.hu