A Romengo és a Cigány Hangok együttesek rákospalotai énekesnője március 15-e alkalmából vehette át az elismerést a Parlamentben.

Lakatos Mónika immár nemcsak nemzetközi szinten, hanem itthon is elismerésben részesült. A kiváló hangú énekesnő még a koronavírus-járvány második hulláma előtt, 2020. október 25-én vehette át a népzenei Oscar-díjnak számító WOMEX Artist Award elismerést a MÜPA-ban. A világon az első roma származású előadóként kitüntetett művészt a színpadon az eddigi egyetlen magyar WOMEX-díjas, a Muzsikás együttes is köszöntötte.

Lakatos Mónika úgy lett a világ egyik legjobb népzenésze, hogy a kezdetekkor csak magának, a saját örömére kívánt énekelni.

„Cigány közösségben nőttem fel, ahol szokás volt az együtt töltött időket zenéléssel, énekléssel és tánccal feldobni. Így ragadtak rám a dalok, és így erősödött bennem az éneklés vágya. A 90-es években a szomszédos XVI. kerületben, a Holdvilág Kamaraszínházban bulikat szerveztünk, többek között itt ismerkedtem meg Mazsival (Rostás Mihály – a szerk.) is, és itt figyelt fel ránk Malgot István színházigazgató, aki titokban benevezett bennünket az 1996-os Ki Mit Tud?-ra” – mesélte Lakatos Mónika.

A 96-os versenyt népdal kategóriában meg is nyerték. A siker egy csapásra elismertséget és hírnevet jelentett a számukra. Nem sokkal később megszületett a lányuk, így a zenélésben is hosszabb szünet következett. „És ez egy olyan terület, ahol ugyan gyorsan megismerhetnek, de gyorsan el is tudnak felejteni.”

Mazsinak és Mónikának mindent előlről kellett kezdeniük. Ám, hamar összeállt a Romengo (Cigányoké) együttes a színpadon, amely formáció nagyon népszerű lett. Időközben a házaspár még két új zenekart is létrehozott: a Romanimo-val úgynevezett „hallgatókat”, ritmustalan balladákat, a Cigány Hangokkal pedig ismert cigánydalokat játszanak.

A Romengo két lemeze, illetve a Romanimo egyik albuma is felkerült már a World Music Charts Europe (világzenei toplista) első tíz helyezettje közé. „Nagyon sokat koncerteztünk külföldön is. Jártunk Mexikóban, Dél-Amerikában és Ázsiában is. Mindenhol nagy szeretettel fogadtak bennünket, mindenhol jól is éreztük magunkat. De a legjobb Indiában volt, ahol a kulturális és nyelvi rokonság nagyon megérintett bennünket. De bárhol jártunk a világban, mi sosem csak a cigányságot, hanem a magyarságot is képviseltük. Mindenhol magyar cigányokként szerepeltünk, mely identitásunkra nagyon is büszkék voltunk. Itthon is voltak fellépéseink, rendszeres szereplői voltunk többek között a Sziget Fesztiváloknak is.”

Lakatos Mónika és férje öt éve laknak a kerületben. Mint mondták, nagyon szeretnek itt élni. Mostanában azonban csak keveset tartózkodnak itthon, a Kossuth-díj átvételét követően is a Romengo-val Dubajba utaznak, majd a Cigány Hangokkal Litvániába mennek.

Forrás: XV Média | R.T.

Monika Lakatos and the Gipsy Voices