A NŐK A MŰVÉSZETBEN egy az NKA támogatásával megvalósuló programsorozat, mely a Csokonai Nonprofit Kft teraszrendezvényeibe jól illeszkedik. A Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház udvarán, zöld övezetben indítjuk útjára a 4 alkalmas eseményt, melyet a Nők ihlettek.
A könnyed nyár esti program pódiumbeszélgetésekből és egy zenei koncertből áll. E mellett célunk, hogy ösztönözzük az interaktivitást akár beszélgetés, akár egy alkotótevékenység folyamatában, minden alkalommal más-más művészeti ágat bemutatva.
Minden esetben a fókuszban a NŐ áll.

Olyan kérdésekre keressük a választ, mint például, hogyan élik meg az alkotás örömét, hogyan érték el a kiteljesedés élményét az alkotói folyamatukban, illetve, hogy élik meg a nőiességüket az alkotásaikban és az alkotásaik, hogyan járultak hozzá a nőiességükhöz.

A programsorozat második, most következő, (07.08. péntek este 18:00 – 19:30) állomása az Irodalom, ahol bepillanthatunk, mi munkálkodik a „Sorok között”.

A pódiumbeszélgetés vendégei:
Szécsi Noémi írónő,
Jeli Viktória írónő
Törőcsik Franciska színésznő, énekesnő
Az est zenei előadója:
Törőcsik Franciska színésznő, énekesnő

Az este folyamán mini könyvbörzét tartunk.
A frissítő italokról a KultCafé gondoskodik.

Belépő: 1.000 Ft
JEGYVÁSÁRLÁS
További információk, helyfoglalás: 06 1 307 6191

 

Törőcsik Franciska fotóját Kleb Attila készítette.