A XV. kerület talán legkalandosabb sorsú múzeuma. 1960-ban a veszni látszó értékek összegyűjtése volt az akkori helytörténeti múzeum fő célja, de az évtizedek alatt folyamatosan bővült gyűjtési köre. Az egykori Kossuth utcai múzeum a kilencvenes évek elején költözött mai épületébe Pestújhelyre. Másfél éve vette át a vezetését Kis Emőke muzeológus, a XV. kerületi Kulturális Örökség Háza és Helytörténeti Gyűjtemény vezetője.
A XVIII. században, a nagy betelepítés korában költözött be a mai Rákospalotára – a Szilas pataktól a mai Széchenyi térig – a palócság legdélibb ága. Amikor ide betelepültek, még kicsiny falu volt a terület, hogyan alakult a kapcsolata a századfordulón a fővárossal? 5w20
A váci vasútvonalhoz csatlakozó, 1901-ben megépült Palotai Vasútállomás összekötötte Budapestet Rákossal, a gazdag természeti táj, a Szilas-patak, az erdők vonzották a kirándulókat, a nyaralókat, gyors ütemben iskola, posta, kaszinó, éttermek jöttek létre. Nagyon hamar kinyitott a település a világ felé.
Mi jellemezte az egykor ide települtek életét? Mennyiben tudták megőrizni az egykori hagyományokat az itt élők?
A szakirodalom említi, hogy a közeli Fótnak és Csömörnek hasonló szokásai, hasonló népviselete volt, de piacozáskor messziről fel lehetett ismerni a nagyon gazdag színvilágáról, a sajátos rojtos paradicsomkendőjéről a rákospalotai embereket. Nagyon összetartó közösség volt, a családi hagyományok fontosságát jelzik azok a „palotai” tányérok is, melyre az egyes családok, egy részük ma is itt él, ráfestették a neveiket. A Rákospalotai Örökségünk Egyesület egyik fő célkitűzése ezeknek a hagyományoknak az ápolása, ennek szellemében nevelik gyerekeiket. A Szilas Néptáncegyüttes is a régi folklórt őrizte meg, s adja tovább generációról-generációra.
Nagyon izgalmas feladat lehet egy ilyen, nagyon gazdag anyaggal rendelkező helyen kiállításokat rendezni, programokat szervezni. Mióta vezeted az intézményt?
Korábban a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban muzeológus-múzeumpedagógusként dolgoztam, az ottani főnökömnek köszönhetően nagyon sok területét ismerhettem meg a múzeum működésének, sok tapasztalatot szereztem. 2020 áprilisában kerültem ide, nagyon friss vezetője vagyok az intézménynek. Két meghatározó elődöm, Mojzes Ildikó és Kiss Emília rengeteget tettek a múzeumért. A kilencvenes években Ildikó költöztette át a gyűjteményt a Kossuth utcából a mostani helyére. Nagyon sok kiadvány köszönhető neki, zömében a fényképeket és a képeslapokat dolgozta fel. Kiss Emília a kortárs művészet behozásával frissítette az intézményt, négy éven keresztül működött a kortársaket bemutató Adeline Galéria, ahol olyan, nemzetközi viszonylatban is ismert művészek állítottak ki, mint Konkoly Gyula és Dréher János. Bízom benne, hogy ezt az inspiratív gondolkodást a kiállításokban és kiadványokban folytatni fogom.
Nagyon komoly képzőművészeti anyaga van a múzeumnak. Mekkora a gyűjtemény, kik a művészek?
Egy ezer-ezerötszáz festményből álló gyűjtemény, de ugyanilyen értékes a hatalmas fotógyűjteményünk is. A századfordulót követően számos fotóműterem nyílt, a kedvelt témák a keresztelő és az eljegyzés volt. Néhány évvel ezelőtt az önkormányzat több neves festőművész alkotásait vásárolta meg a múzeumnak. Kiállításokban is bemutatjuk ezeket, emellett a látványraktárban található festményeket szabadon nézhetik a látogatók. Ez a műtárgy és néző közötti fizikai közelség nagyon vonzó, néha szervezünk olyan rendkívüli múzeumi napokat, amikor a látogatók kézbe vehetnek múzeumi tárgyakat.
Az egyháztörténet a fő kutatási területed. A múzeumban egy jelentősebb anyag foglalkozik a témával. Mit mutat az itt élők ünnepeiről, közösségeikről?
Rengeteg fotót őrzünk a különböző ünnepekről, a legszebbek talán az Úrnapi körmenetekhez kapcsolódnak. A vallási közösségek is nagyon összetartanak, nagyon szép múlttal rendelkeznek. A múzeum szomszédságában áll a Sándy Gyula tervezte kis templom, amely ékszerdoboza Pestújhelynek.
2020-ban nyílt meg a múzeum új állandó kiállítása. Mennyiben építkeztél a korábbi kiállításra, mi mindenben újítottad meg?
A pandémia kezdetén kerültem a múzeumba, sok nehézséggel kellett szembenéznem. Ádám Ferenc, az Erdős Renée ház mostani vezetője volt a kurátora, társkurátorként dolgoztam a kiállításban. Az alapötlet az volt, hogy Pestújhely „Ezüstkönyve” még megjelent, de az Aranykönyve, a település aranykora, amikor szinte világvárossá fejlődött, már nem. Ezt a korszakot dolgozza fel négy témában a kiállítás: szórakozás, orvoslás, hitoktatás, vallás. Igyekeztünk a mostani elvárásokhoz igazodva, a tárgyi kultúra bemutatása mellett digitális eszközök használatával még színesebbé tenni a tárlatot. Úgy látom, nagy igény van a tárlatvezetésekre, a közvetlen kommunikációra, a látogatók jobban szeretnek így információkhoz jutni.
Mennyire tudjátok az környék iskoláit megszólítani, van velük állandó kapcsolata a múzeumnak?
Szeretik a múzeumot, a foglalkozásainkat. Korosztályfüggő, hogy éppen milyen tárlatvezetést, foglalkozást tervezünk a diákoknak. A kisebb gyerekeknek játékos órákat tartunk, de nagyon kedveltek a kézműves foglalkozásaink is. Nagy szám a „szabadulószobánk”, amely egy fiktív történetre – Madarász Adeline és Jankó Elemér képregénykészítő kapcsolatára épül. Mindeközben végigjárjuk a kiállítótereket, de nem a hagyományos módon. Zseniálisan oldják meg a diákok ezeket az igazán nem egyszerű rejtélyeket. Néha nehéz is lépést tartani velük.
Az időszaki kiállítások mellett nagyon jól használható a kert, ahol külső tárlatok láthatóak.
Tavasztól őszig használjuk a múzeum udvarát, ami nem csak kiállításoknak ad helyet, de gyakran közösségi programokat és a kiállítás megnyitókat is itt tartjuk. Az idei év nagyon sok izgalmas programot kínál, áprilisban a Rákospalotai Rétesnap egyik helyszíne leszünk. A program a Rákospalotai Örökségünk Egyesület támogatásával valósul meg. A Szilas Néptáncegyüttes tánctanítása mellett bábszínház, patkolókovács és sok más program várja a látogatókat. Nagyon jó nyitása lehet a tavaszi időszaknak, hogy egy ilyen grandiózus program keretében ismerhetik meg a kerületi értéktár meghatározó elemeit. Lesz az udvaron egynapos kiállításunk, s mi is egy helyszíne leszünk a Múzeumok Éjszakájának.
Talán egy kisebb kerületi múzeumnak jobban kell pozícionálnia, láthatóvá tennie magát, mint egy országos múzeumnak. Vezetőként miben látod ennek a lehetőségeit?
Talán a legnagyobb különbség, hogy egy ilyen helyen nagyon sok munkakörben kell dolgozni, nagyon nagy szükség van mindenkinek a kreativitására, ebből tudunk inspirálódni. A múzeum vezetése mellett sokszor múzeumpedagógusként gyerekfoglalkozásokat vezetek, de az adminisztráció is rám hárul. Rálátni mindenre, összefogni a dolgokat, nagy felelősség, de nagyon jó dolog is. Azonban nem szabad itt megállni, fejlődni kell. Továbbképzésekre járok, találkozom más gyűjtemények vezetőivel, ahol tapasztalatokat cserélünk, meg tudjuk beszélni a sikereinket, a nehézségeinket, ami nagyon jó visszacsatolás.
Mitől működik ma jól egy múzeum?
Folyamatosan jelen kell lenni a médiában, a közösségi oldalakon, meg kell szólítani az embereket, építeni kell a visszajelzéseikre. Nyitni kell az emberek felé, csak így lehet a versenyszférában jól működni.
Marton Éva